2014. november 30., vasárnap

6. Rész: Miért tetted ezt?


5 óra lehetet,mikkor a telefonom elkezdet csengeni.Ki lehet ilyenkor.
-Halo-szólok bele
-Noemi Alvaro?-kérdezte egy női hang
-Igen ,miben segithetek?-kérdeztem
-Munkát szeretnénk ajánlani elválalja?-kérdezte
-Persze-mondtam,minek üljek itt,Madridba?
-Ma a reggeli járatal repüljön ide-mondta
-Rendben-mondtam
-Viszlát-köszönt el.Miután elköszöntem,elkezdten pakolni,de előte megvettem a jegyeket.A gépem,6 kor indul.Gyorsan össze pakoltam.Elmentem le tusolni.A hajamat begöndöritetem,majd egy alap sminket választotam,majd visza mentem a szobámba és felöltöztem.Egy egyszerü de mégse rosz ruhát választotam,és egy fekete cipőt.


Miután felöltöztem,hivtam egy taxit,ami 10 perc mulva meg is jött.Be pakoltam a bőröndöket,majd lediktáltam a cimet.Majd a gépen irok ,Reninek.Ut közben az ablakon bámultam kifele.Vajon mikkor jövök visza? Ronaldoval el fog felejteni.Mikkor visza jövök,már lesz mellete valaki.Nem is baj,igaz a szivem szakad,meg .De nekem ,most el kell menem.Ma nagy nap lesz ,Carlo számára,ma este meccs.Meg is érkeztem a reptére.Irjak ,Reninek egy üzenetet.
 Szia a reptéren vagyok elhagyom ,Madridot visza megyek ,Párizsba.Majd irok.Szurkolok ,Carloéknak ,mond meg! Puszi, hiányozni fogsz.:( ! 
                                                                                 Xx Noi 

Fel ültem a gépre,ami fel is szált.Egész uton zenét halgatam.Tudom ,Reni haragszik rám,de nem tehetek róla,majd elmesélem neki.
**


*****Reni szemszöge***
10 óra körül felkeltem,ettem,majd felöltöztem.Le mentem a napaliba TV-ni.Azt is meguntam igy felmentem.Megnéztem a telefonomot.Egy üzet,Noitól .Mikkor végig olvastam a szememben könyek gyültek.Noi már megint elment.Miért ment el ? Visza mentem a nappaliba.Nem birtam magamban tartani tovább sirtam.Megjötek apáék.
-Kicsim mi a baj?-kérdezte apa
-Szivem mond már el-mondta Iker.A töbiek csak áltak.
-N..Noi elhagyta ,Madridot-mondtam ekkor,látam Ronaldo arcát.Mintha le öntöték volna hideg vizel.Enyire szereti? El volt keseredve.
-Mi?-kérdezte Ronaldo
-Jól halotad,ma reggel el hagyta ,Madridot,vissza ment,Párizsba-mondtam sirva
-Mikkor jön visza ?-kérdezte apa
-Nem tudom,anyit mondot,hogy elmegy,majd ir,és szurkol nektek.-mondtam.
-Reni cseng a telefonod-mondta Sergio
-Merül -mondam.
-Értem-mondta
-De ma este jösz a mecsre?-kérdezte Iker
-Te buta ,hogy ne menék, Noi is szurkol lélekbe itt lesz-mondtam
-Rendben-mondta Iker
-Lányom ,Noi benne szokot lenni a tv-be-mondta apa.Gyorsan bekapcsoltam a tv-t és pont Párizsról beszélt.Most épp róla beszélnek.
 Kedves nézőink a repülőtéről közvetitjük az adást.Mindjárt,megérkezik a Madridi gép amin utazik,az Elle votl modelje ,nem soká meg is kel érkezen a gépnek.A hir igaz ,hogy viszatért,ennek mi nagyon örűlűnk.Reméljük,hogy sokáig itt marad
-Anyád-,motyogtam erre a többiek nevetek.
Meg is érkezet a gép. Amint látják,jó sokan utaztak rajta.Itt van .
-Ellnézést,milyen ujra itt lenni?-a nő.Szegény Noit nem hagyák békén.
-Jól ki öltözöt-mondta apa
-Apa, model nem mindegy ,hogy jelenik meg-mondtam.
-Nagyon jó érzés ujra itt lenni-mondta Noi mosolyogva
-És medig tervez itt maradi?-kérdezte
-Hát ezt még én se tudom-mondta ,ekkor megjelent egy férfi,aki át karolta, Noit.Ronaldo arcán féltékenységet látam.
-Hát az meg ki?-kérdeztem elég jól nézet ki.
-Jó napot ,kérem hagyák a hüje kérdéseikel békén-mondta a férfi.Noival mentek el. Jó sokan lefotózták.Be ült egy autóba és elmentek.
Amint látják visza tért a Madridi szépség.Az információkal majd jelenkezünk.Köszönyük ,hogy minket néztek,este uj infók.
-Na ,akkor este nézük-mondtam.de ekkor eszembe jutot,hogy mecs lesz.
-Vajon mikkor jön visza?-kérdezte Luisa
-Nem. tudom,de remélem hamarosan,már most hiányzik-szomorodtam el.
******   


Mikkor leszált a gépem ,egy csomó ujságiró,riporter volt a reptéren.Tettek fel kérdéseket,amire alig tudtam válaszolni,de hála az égnek,megjött Andrei.
-Köszi-mosolyogtam rá hálásan.
-Szivesen,amugy szia-puszilt meg- ujra köztünk-mondta
-Igen ,de nem sokáig-mondtam
-Miért?-kérdezte
- Visza ,fogok meni ,Madridba-mondtam,majd ki nyitota nekem az ajtót.
-Értem-mondta mikkor be szált.Majd egy száloda felé vetük az irányt.Természetesen a cég áll mindent.A legjobbat kapom mindenből.Francois 1er a kedvenc szálodám neve.Imádtam itt lenni.Le foglaltak nekem egy szobát.Kiváncsi vagyok ,hogy milyen.Hamar leparkolt ,majd átvetem a szobám kulcsát. A harmadik emeletre felmentem és megkerestem a 85-ös szobát.Mikkor beléptem a lélegzetem is elált.Egy nagy tágasszoba tárult elém aminek az ablaka az Eiffel toronyara nyilik.Van benne egy nagy ágy ,egy kis fürdő szoba,egy hütő ami tele van csokival,és egy kis asztal.Felhozták a csomagjaimat és ki pakoltam.Elővetem a laptopomat,és felnéztem FB-re.Gyorsan megváltoztatam,a profilom,és a helyemet,már nem ,Madrid.Pont léptem volna lefele mikkor Aida irt.
Aidia: Párizsba vagy? Ma tali
Noemi: igen  ,akkartam szólni.
Aidia: Hánykor? :)
Noemi: fél óra mulva ,vagy gyere a szálodába
Aidia: mégis melyikbe? :)
Noemi: Francois1er :)
Aidia: Rendben ott leszek egy perc:) puszi,evel le is lépet.Én is igy tettem,látam ,hogy fent van ,Reni de most nem volt kedvem beszélgetni.Hátra döltem az ágyon és gondolkozni kezdtem.
Vajon mikkor megyek haza? Vajon hiányzok othol valakinek?Reni vajon harakszik rám? Nagy gondolkozásomat a telefonom zavarta meg.Apa hiv.
-Szia apa-köszöntem boldogan
-Szia kicsim ,hogy vagy?-kérdezte
-Köszi jól te ? -kérdeztem
-Én is kébzeld haza megyünk-mondta.Várjunk csak megyünk.
-Megyünk?-kérdeztem
-igen ,majd othol megbeszéljük-mondta
-Apa visza jöttem Párizsba,de majd megyek én is-mondtam
-Visza mentél?-kérdezte szomoruan
-Igen ,de ahogy mondtam ,majd megyek haza nem végleges de ki tudja,lehet haza se megyek-mondtam
-Rendben -mondta
-Apa ,mikkor mész haza?-kérdeztem
-Holnap,holnap után,nem tudom pontosan-mondta
-Kérhetek valamit?-kérdeztem
-Persze-mondta
-Ha ,Reniék kérdik ,hogy mikkor megyek haza mond meg ,hogy sose,itt maradok örökre-mondtam
-Rendben ,de miért?-kérdezte
-Csak,de el ne mond,hogy nem igaz,találj ki valamit-mondtam
-Rendben kicsim-mondta-Na de én most megyek,akkor majd találkozunk,szeretlek és hiányzol-mondta
-Te is nekem ,szia-köszöntem el.Miután le tettem,elgondolkoztam,hogy vajon ,mit szólnak hozzá szólni? Neki áltam kipakolni,mert amint látom a drága barátnőm eltévet,vagy nem tudja,hogy mit vegyen fel.Ki pakoltam,majd ki ültem a balkonra .Olyan szép ,Párizs.Boldog vagyok,hogy ujra itt lehetek.Kávéval a kezembe ülök kint és bámulom a tájat.Nem tudomm medig ülhetem ott, de egyszer csak csengetek.Kinyitotam az ajtót,és Aidiaval találtam szembe magam.
-Szépség-ugrot  a nyakamba
-Cukiság-sikerült elesnünk.
-El se hiszem ,hogy itt vagy-mondta és le mászot rólam
-Elhiheted,na de gyere be -mondtam és be csuktam az ajtót.Egyből le vágta magát az ágyra.
-mesély-mondta
-Mit?-kérdeztem
-Hogy álsza jó képü focistával?-honnan tudtam,hogy ezt fogja kérdezni.
-Sehogy-mondtam
-Na bőveben-mondta
-Nincs köztűnk semi-mondtam
-Értem,de ha lesz szólj-mondta
-Szólok-mondtam
-Na de megyünk valahova?-kérdezet
-Igen ,csak át öltözök egy perc-mondtam

-Ez hamari volt-csodálkozot Aidia
-Nem vagyok olyan mint te-nevetem
-Ha-ha ,na gyere-huzzot kifele az ajtón.Bezártam az ajtót,és zsebre tettem a kulcsot.Be jártuk egész Párizst.5óra volt mire visz értem a szálodába.A telefonom cseng.
-Halló-szólok bele
-Szia Noemi,én leszek a főnököd,ebben a pár napban,azért hivlak,mert  holnap 10-re fotózásod lesz.-mondta
-Jó,de nincs autóm-mondtam
-Holnap kapol egyet,az autó lent fog várni-mondta
-Rendben-mondtam
-Viszlát reggel találkozunk-köszönt el,majd le tette.Le löktem a telefont és végig nyultam az ágyon.Pár percig feküdtem az ágyon,majd a fürdőbe mentem.Meg fürötem,és visza mentem a szobámba.Pont most hozzák a vacsorát.Valami fura ételt kaptam,mert nem ismerem,deszertnek meg egy fincsi tortát.Gyorsan megetem.Nagyon finom volt. Miután megetem elővetem a laptopon,és felmente facebookra. Azt is meg untam,igy felvetem a pizsamámat ,és aludni tértem.A város zajára aludtam el.



2014. november 22., szombat

5. Rész


Reggel a telefonom idegesitő hangjára ébretem fel.Ki a bomba keres ilyenkor? A képernyőn,Reni neve villog.
-Mi van?-kérdezetem kómásan
-Szia,köszi ,gyere át és hozz fürdő ruhát-mondta
-Mit?-kérdeztem
-Fürdő ruhát-ismételte el.
-Jó-mondtam
-5 perced van-mondta 
-Anyi idő alat fel se öltözök-mondtam
-Nem érdekel-mondta majd ki nyomta.Nagy nehezen felkeltem,majd kerstem egy ruhát amit felvegyek,meg is találtam.
Miután kész lettem ,elmentem ,Reniék..Leparkoltam és be mentem.
-Sziasztok-köszöntem.
-Szia -köszöntek Lusival
-Miért rendeltél ide?-kérdeztem
-Gyere ,reggeli közben elmondom-huzot maga után,ki a teraszra.Már meg volt teritve ,igy csak etünk.
-Képzeld ,Ikerel együt vagyunk-örvendezet.
-Ez nagyon jó ,Gratula- öleltem meg.Hamar etünk ,majd a nappaliba mentünk.
-Minek kellet fürdő ruhát honom?-kérdeztem
-A benti medencébe fogunk fürödni-mondta
-Gondoltam,hogy nem a kintibe ,mert igen csak megfagynánk.-mondtam
-Na jó ,menjünk öltözni-mondtam,majd felmentünk az emeletre.Elő vettem a fürdő ruhámat és felvetem.Egy sima zölt fürdő ruhát választotam.
Ki mentem ,ahol Reni várt rám ,ő rajta egy fehér volt.Szerintem mind a ketőnké jó.

-Na ha ,Iker meglát elájul-nevetem
-És ,Ronaldo vajon mit fog szólni,szerintem leteper mindneki előt-nevetet
-Ha -ha, nagyon vicces-gunyolótam és a lefele mentem.Luisaval futotam ösze.
-Hova hova ,szépségek?-kérdzte
-Medence-adta ,Reni az egy szavas választ.
-Rendben,jó szórakozást-mondta.Hamar beugrotunk a medencébe.Egy kicsit uszkáltunk majd elkeztünk beszélgetni.Luisa hozot be egy kis nasolni valót,ami gyümölcsökből és csokiból ált.
-Finom ez valami-mondja ,Reni,erre én elkezdtem nevetni.-Mit nevetsz?-kérdezte
-A te szadban már  minden járt-nevetem.
-Ha-ha,milyen vicces,mintha a tiédben nem járt volna -mondta
-Hát jól mondod,az enyémben nem járt-mondtam,ekkor elkomolyodot.Sejtem ,mire gondol.
-Komoly-kérdezte nagy szemekel
-Igen,miért?-kérdeztem
-Egy kicsit fura,mert minden lány volt már valakivel ,csak te nem ,majd ,Ronaldoval leszel-huzogata a szemöldökét
-Persze,majd ha hüje leszek-mondtam
-Azt megnézem én,hogy te meg ,Ronaldo nem lesztek együt-mondta
-Ha a modelkedés nem fog beválni erigy jósnőnek-mondtam nevetve
-Renben,tudom én,hogy szerelmes vagy bele-mondja 
-Te hüje vagy ,ez nem igaz-tiltakoztam
-Szivem a barátnőd vagyok és nekem ne álizsd mert látom rajtad-mondtja
-Utálom ,ha igazad van.-mondtam
-Tudtam én,nehezen akkarod be adni a derekad-mondta
-Aha-nevetem
-Szivazsd csak meg egy kicsit-mondta
-Jó ,de hogy?-kérdeztem
-Van pár ötletem,de menjünk a szobámba-mondta,ki száltunk a medencéből.Nem tekertünk magunk köré semit,ugy se vagyunk mesztelenek.Nagyban megyünk befele,mikkor meglátjuk  a fiukat,Renivel.
-Ez most komoly?-kérdeztem
-Aha ,éngem már látak fürdő ruhába -mondta büszkén
-De engem nem -mondtam
-Itt az iő,hogy szivazsd ,Ronaldot-mondta
-Rendben,menjünk-mondtam,ő ment elől.
-sziasztok fiuk-köszönt Reni,de amint látom,elégé szemügyre veték.
-Sziasztok-köszöntem.Mikkor meglátot,Marcelo ivot,szegény ki köpte az innni valot.
-Szia-köszöntek
-Iker,halotam valamit-mondtam,
-Tán azt ,hogy össze jötem a barátnődel?-kérdezte
-Igen,és a megbántod,vagy magcsalod,megbánod,világos?-kérdeztem
-Igen,tudom milyen vagy,meséltek rólad nem szeretnék ujat huzni veled ,mert amilyen vad vagy könyen kapok egyet-mondte erre én csak nevetem
-Akkor ismersz,de de akkor Gratula-öleltem meg
-Köszi-puszilt meg
-Na de én megyek -mentem fel.Hamar felmentem ,Reni szobájába,hogy tudja szeretni ezt a szar rózsaszint.Minden tiszta rózsaszin.

-Na megjöttem-lépet be az ajtón
-Hol voltál edig?-kérdeztem
-Keresgetem, nasit-mondta
-És mit hoztál- patantam fel az ágyról.
-csokit-mondta
-Az jó-mondtam
-Gyere üljünk le és nasizunk,na meg persze beszélgesünk.-mondta,helyet folaltunk az ágyon,és elkeztünk enni.
-Szegény ,Marceloval mit csináltál,ivot éppen mikkor be rontotál és amint meglátot ki köpte az inni valót,Ronaldo ,majd le eset az ágyról,Sergio az csak bámult ,James ,az majdnem magára önöte a sört-mondta Reni nevetve
-Tehetek én róla?-kérdeztem
-Nem, de ha látad volna az arcukat-nevetet-na ilyen bomba nőt mint te nem látak-nevetet
-Lehet,ma este megyünk valahova?-kérdeztem
-Megyünk hát,ruha választás-kiáltot fel
-Rendben ,de valami szépet választok ,amitől ,Iker kidől-mondtam mosolyogva
--Csak ne legyen tul sok a ruha-mondta nevetve
- Oh miért?-kérdeztem
- Mert ,kincsem nem kell sok,nem szereti ha sok ruha van rajtam-mondta
-Értem a célzást,ne félj nem lesz sok-mondtam.Be mentem a gardrobjába ls elkeztem keresgélni.Meg is van egy rózsaszin mini ruha és egy csizma.

-Jó a ruha -,mondta Reni,
-Tudom-mondtam
-Rendben ,csak öltözünk fel-mondta.Hamar magamra kaptam a ruhámat ,ahogy Reni is és le mentünk a többikehez.
-Csajok este buli?-érdeklődöt Iker
-Igen szivem-mondta Reni ,majd megcsókolta.Luisa szólt hozzám
-Noi,kérhetnék tőled valamit?-kérdezte
-Persze-mondtam lelkesen
-Mivel felhozódot a buli,én és Carlo is megyünk egy öszejövetelre holnap,segits már ruhát választani-mondta
-Rendben-mondtam
-De ha lehet ne olyat válasz mint a kedves lányom az ,anyából kurvát csinált-mikkor ezt Carlo ki mondt majd meg szakatam a nevetéstől.
-Nyugi ,nem fogok-mondtam
-Mikkor meglátam,egy piros rövid ruhába ,elégé csunyán kifestve na meg egy csizmába ,én megmondtam öltözik át ,mert én igy nem megyek sehova-mesélte Carlo
-Holnap nézek valamit ,hogy mégis mi álna jól neked ,és megmutatom -mondtam
-Rendben köszi -mosolygot hálásan
-De ugye nem rózsaszin lesz?-kérdezte Carlo
-Nem -mondtam
-Megnyugotam-sóhajtot
-Renáta ,ezt nem hiszem el,hogy ezt csináltad-förmetem rá
-Ne bánts -tete maga lé a kezét
-Cica, ne légy mérges-mondta Ronaldo
-Már hiányzot-mondtam
-Tényleg,hiányoztam-kérdezte ,közelebb léptem hozá majd lehajoltam
-Mint nyáron a szánkó-nevetem,persze a többiek is.
-Ezt még megbánod,te vipera-mondta
-na de én megyek ,majd este talizunk-mondtam
-Kapunk puszit ?-kérdezte Pepe
-Minek?-lepődtem meg
-Mert, mi puszival köszönünk el-mikkor ezt ki mondta elkapot a nevetés
-Mit nevetsz?-kérdezte Sergio
-Reni ,milyen bandába keveredtél?-kérdeztem,még most se eset le neki
-semienbe-mondta -Jah-nevetet ő is
-Mit nevetsz édesem-kérdezet Iker
-Nem kell féljek,hogy rám másznak ,mert ezek melegek-mondtam nevetve.
-Nem igaz-mondta Sergio
-Hát ha puszival köszöntök el egymástól ,akkor mik ha nem az?-kérdeztem
-Cica ,te félre érteted,nem egymást csókolgatujk-magyarázta az okos
-Hogy lehet a Real Madrid enyire szegény?-kérdeztem
-Miért?-kérdezte Pepe
-Szegény sűketet,agy beteget  vigyétek,már el orvoshoz,mert nem tudja megérteni vagy nem halja ,hogy nem hivjon cicának-mondtam
-Jah ,hűjékre nem pocsikolunk-mondat komolyan Pepe,ekkor Cristiano nyakon vágta
-Hüje a fejed-mondta
-Pepének igaza van,tényleg hüje vagy-mondtam
-Igen?-kérdezte
-Igen ,de én megyek sziasztok-köszöntem el.


****Cristiano szemszöge***
Kemény edzés volt a mai.Carlo jó edző tudja ,hogy kell kifárasztani az embert.
-Fiuk,gyeretek-kiabál Carlo
-Megyünk -válaszolt Pepe
-Ma este mit csinálsz?-kérdezte Marcelo
-Nem tudom,menjünk bulizni-mondtam
-Rendben,Iker barátunknak elveték az eszét-mutatot Ikere aki,már megint fütyörészik
-Azt nem veheték el ,mert neki olyan nincs-nevetem
-És te ,hogy álsz a macsádal,kiváncsi vagyok rá-mondta Maecelo
- Megőrit az a nő személy,ma látni fogod-mondtam mosolyogva
-Azt ne mondt,hogy a hires Cristiano Ronaldon ki fog egy nő és nem tudja meghóditani-mondta Pepe
-Nem fog ki, csak egy kicsit vadocska ,és még ilyen nővel nem volt dolgom-mondtam
-Vegyél neki virágot meg édeséget-mondta Benzama,mondjuk nem rosz ötlet
-Benzama a hüjeségeidet máskora-mondta Marcel
-Miért jó ötlet-mondtam
-Menjünk-mondta Segio.Be ültem az autómba és mentem,Carloek házához.
-Szia-köszöntem Luisanak
-Sziasztok ,gyertek üljetek le-mutatot a napali felé.
-Lusia,Reni hol van?-kérdezte Iker
-Nem tudom-mondta.
-Lusia itt van a Ronaldo macskája?-kérdezte Pepe
-Na szálj le róla-förmetem rá
-Igen itt van-mondta Luisa erre nekem is felcsilnat a szemem.Iszogatunk ,beszélgetünk.
-Ronaldo ,a macskádat látad már ki festve?-kérdezte Pepe.Ez hüje .
-Igen ,olyan piros volt a szája,mint a vér-mondtam
-Gondolom,gondoltál valamit
-Persze ,a szája jól mutatna a farkamon-mondtam erre elkeztek nevetni.
-Tudtam,hogy ezt fogja mondtani ,és Irina?-kérdezte Marcelo
-Félig szakitotam vele-mondtam
-félig?-kérdezte Benzama
-Igen,de ma este tényleg szakitok vele-mondtam.még beszélgetünk mikkor ,megjöt Renáta.
-Sziasztok-köszönt,jól szemügyre vetük
-Sziasztok-köszönt Noi,mikkor meglátam,majd leestem az ágyról,Marcelo pont ivot,Sergio az csak bámult,James meg majdnem magára öntöte a sört.Ez igen ,mostmár csak ruha nélkűl kell még lásam.Ikerel beszélgetet,persze a fiuk és én csak őt bámultuk,arra lettem figyelmes ,hogy Iker puszit ad neki,majd elment.
-Ez az?-mutatom ,Marcel rá
-Aha-vigyorogtam
-Gyönyörű-mondta Pepe
-Le szálni róla-mondtam,erre csak nevetek
-Nyugi ,de ha nem kell szólj-mondta Marcelo
-Szólok én neked mindjár a fejedre olyat,hogy ne tovább-mondtam nevetve.Reni jöt be.Meg gondoltam Benzama tanácsát és veszek neki valamit.
-Reni,gyere csak ide-kiáltotam utána.
-Tessék-mondta
-Noi mit szeret?-kérdeztem erre meglepődtek.
- hogy érted?-kérdezte
-virág ilyesmik-mondtam
-Virágban a rózsát,más mindent szeret-mondta
-Köszi-mosolyogtam rá hálásan
-Mi van tán meg akkarod hóditani?-kérdezte 
-Aha-modntam.Felment,mi meg beszélgetünk.
-Este buli el ne felejtsétek-mondta Iker
-Jó nem felejtjük el-mondtam.Még beszélgetünk ,majd le jötek Reniék.Noi ,meni készült mikkor Pepe,megszólalt,nevetem sokat,majd észre vettem ,hogy rólam beszélnek.
-Ja hüjékre nem pocsikolunk-mondta ekkor nyakon vágtam.
-Hüje a fejed-mondtam
-Pepének igaza van,tényleg hüje vagy-mondta
-Igen?-kérdeztem
-Igen ,de én megyek sziasztok-köszönt el,majd elment.
-Mi van?-kérdeztem
-Semi-nevetek
-Valami van-mondtam
-Na jó elmondom-mondta James
-na-mondtam
-Az ,hogy ,ez a nő téged leköröz,mindig be szólsz neki,de te esel pofára-nevetek
-Miért esnék én pofára?-kérdeztem
-Az előb is,megkaptad a magadét tőle-mondta Marcelo
-Mást nem tudok mondani?-kérdeztem
-De ,jó nő-mondták
-Ezt tudom-mondtam
-Fiuk,hagyátok a témát-szólt ránk Reni
-Rendben-az órámra pillantotam ,amin 6 órát mutatot
-Srácok ,én megyek készülődni,8-ra itt leszek -mondtam ,majd elmentem.
Hamar haza mentem,és elmentem fürödni.Miután ez is meg volt,halom megjöt Irina.It az idő.
-Szia,hova mész?-nyávogta,már a hangjától is ki ráz a hideg
-Szia buliba-mondtam
-Óhh pedig olyan játszhatnék vagyok-mondta
-Irina ,érzsd már meg,hogy nem szeretlek-mondtam
-Már megint az a kurva,van a témába?-kezdet el kiabálni
-Igen,és ne nevezd kurvának,mert nem az-már én is kiabáltam
-De az,és nem érdekel ,hogy ki mit mond,néz már végig rajta mit látsz benne?-kérdezte
-Amit benned nem-mondtam
-Mit?-kérdezte
-Egy nőt akivel ,boldogan le tudnám élni az életemet ,a gyermekeim anyát-mondtam
-Szivem,egy model a karirjét nem dobja el egy kölyökért-mondta flegmán
-Amiért te nem ,de más igen,és fogd fel vége,huzz a francba-kiabáltam
-Renben ,elmentem szia-csapta be az ajtót.Végre,hogy ez a nő feltud huzni egy perc alat.Na jó menjünk öltözni.Egy fekete inget és egy fekete nadrágot vettem fel,a hajamat beálitotam,és futam magamra parfűmöt.Ez az Cristiano a te macskát etől elájul.Mikkor indulnék meg szólal a tetefonom,anya az.
-Szia-köszönt
-Szia anya,hogy vagytok?-kérdeztem
-Köszi jól,de te amint halom nem jól-mindig tudja ,ha valami bajom van.
-Jól halod-mondtam
-Mi történt?-kérdezte
-Szakitotam ,Irinaval-mondtam
-Végre-mondta sose értetem,hogy miért ,nem kedvelte
-De van egy másik nő is-mondtam 
-Ohh ,és ki az a nevét elárulod?-kiváncsiskodot
-Persze,Noemi Alvaro-mondtam
-Nem ismerem,és hogy álsz vele?-kérdezte
-Hát nehezen adja meg magát-montdam
-Akkor dolgozál érte-mondta
-Anya mit vegyek neki?-kérdeztem
-Virágot ,édeséget vidd el valahova-sorolta
-Jó,köszi,de nem álunk olyan viszonyban ,hogy elvigyem valahova-mondtam
-Feszt kötkedsz vele?-kérdezte
-Igen-mondtam
-Na jó kisfiam én megyek Juni felkelt-mondta
-Rendben hiányzik a törpe-mondtam de már le tette.

*****
Haza mentem,megfürötem,megszáritotam a hajam és elkeztem készülődni.De a tetefonom megzavarta.
-Igen-szóltam bele
-Hali,Noi ,Sergio fog érted meni-mondta Reni
-Jó-mondtam
-Ne légy szomoru amiért ,nem Ronaldo megy-kuncogot
-Hüje-mondtam ,majd le tettem.A szobámban elkeztem valami ruha után nézni,meg is találtam a megfelelőt.

Egy erős sminket készitetem.Mikkor kész lettem,meg is érkezet Sergio,bezártam az ajtót ,és beültem mellé.
-Szia-köszöntem
-Szia,hu de csini valaki-mondta
-Köszi,de te se panaszkodj-mondtam,Egy sötét nadrág és egy sötét felső volt rajta.Hamar meg is érkeztünk.Sergio kinyitota az ajtót és ki száltam.Mikkor meglátam Cristianot a lélegzetem is elált.De jól néz ki.
-Sziasztok -köszöntünk egyszere Sergioval.
-Sziasztok-köszöntek ők is.Bementünk,majd helyet foglaltunk egy sarokban.
-Na kinek mit hozhatok?-kérdi Cristiano
-Milyen nagylelkü valaki-mondtam
-Mindig is az voltam-mondta
-Persze-mondtam
-Neked is akkartam adni valamit-mondta
-Mégis mit?-kérdeztem,közeleb hajolt hozám és a fülembe sugta:
-Egy forró éjszakát velem-sugta.Isteni ilata van
-Mikkor kapom meg?-játszak,már egy kicsit vele
-Akkár most is ha akkarod-mondta
-Kár,hogy buliban vagyunk-mondtam csalódotan
-Ha akkarod segithetek rajta ,van egy hely ami nagyon jó,gyere velem-mondta
-Turbékoltok máskor ,nekünk ital kell-mondja Iker
-na mit hozzak akkor?-kérdezte
-Wiskyt-mondták egyszere
-Neked édes?-kérdezte
-Megyek ,és hozok magamnak-mondtam
-Legalább segitesz elhozni-mondta feláltam és a pultot vetem célba.
-Megőritesz-sugja a fülembe.A hangjától ki ráz a hideg.
-Jó-mondtam
-De én is téged amint látom-mondja.Oda értem a pulthoz,és ki kértem egy kotélt,megvártam Ronaldot.
-Gyere már ,majd máskor szervezd az éjszakai programodat-mondtam.Végre elindult.
-Tán nem vagy féltékeny,hogy nem teveled töltöm az éjszakát?-kérdezte 
-Egyáltalán nem vagyok féltékeny-mosolyogtam,lettetük az italokat,majd le ültünk.A hátunknál egy csomó részeg volt,és rólunk beszéltek vagyis rólam.
-Cica,halotad mit mondtak?-kérdi Cristiano
-Nem mit?-kérdeztem
-Amit én kérek tőled-sejthetem volna
-Had álmodjanak róla-mondtam
-Miért én megkapom?-kérdezte
- A barátnődtől biztos-mondtam 
-Nincs barátnőm-mosolygot
-Nincs?-kérdeztem
-Nincs,akkor tőled kell kérnem-akkor kezdhetek vele jobban játszani.
-Meg ,ha jó fiu leszel-mondtam,ekkor a kezét a combomra tette.Érintésétől a hidef borzogatot.
-Hm.. nincs rajtad harizsnya-mondta
-Tudod,nem szeretem sokat kell vele kilódjak,mig fel meg le huzom-mondtam,ekkor nagyot nyelt.
-Gyere táncolni-mondta
-Rendben-a töbiek is táncoltak ,csak mi nem.Miután ki táncoltuk magunkat le ültünk a helyünkre.Iszoghatunk,én már a 10 pohárnál abba hagytam.A hátunknál rólam beszéltek,Ronaldot már idegesitete.
-Na ide figyeljetek,száljatok le róla ,mit kébzeétek ti magatokról?-kérdezte idegesen
-Nem mindegy az neked,és ne patogj nekünk-mondta az egyik
-Nem mindegy ,még egyszer ne szóljak rátok-figyelmesztete majd le ült.
-Ez most mire volt jó?-kérdeztem
-Nem szép dolog,a cicámról beszélni-erre csak a szememet forgatam.
-Noi jösz táncolni?-kérdezte Reni
-persze-elmentünk táncolni.
-Amint látom játszadozol-mondja Reni
-Aha-mosolygok
- Menjünk visza elfáratam-mondta,erre nevetem.
-Ez hamari volt-mondta Ronaldo
-Elfáradam-mondtam.
-Mindenben elfáradsz-sugja a fülembe
-Nem-mondtam
-Héjek nem megyünk?-kérdezte Iker
-Menjünk,mert én már álmos vagyok-mondtam
-Akkor menjünk-mondta Sergio.Feláltunk,majd ki mnetünk.
-Te velem jösz-mondta Ronaldo
-Rendben-száltam be az autójába.Az uton meg csörent a telefonja,de nem vette fel.
-Miért nem veszed fel?-kérdeztem
-Az exemel nem akkarok beszélni-mondta
-Értem-ekkor meg is érkeztünk.Kinyitota az ajtót
-Köszi a fuhart-mondtam
-Valamivel,megkéne-mosolyog
-Nincs nálam pénz,majd oda adom-mondtam
-Nekem nem pénz kell-közeledik
-Akkor mi?-kérdeztem
-Tudom én-mondta szinte éreztem a leheletét.Tudtam,mi fog következni.Megcsókolt.A kis mohó,tud csókolni,szenvedéjes de mégis vad.

Muszáj volt véget vesek.Miután elváltunk pofon huztam.
-Ezt meg ne próbáld mégegyszer-mondtam,pedig akkarom
-Akkor miért csókoltál visza?-vigyorgot
-Még egy ilyen és nagyobat kapsz-mondtam
-Jaj ,cica ne csináld már te is akkarod ,ugy mint én-huzot közel magához.
-Ez hüjeség-nevetem,pedig igaz
-Pedig nem,látom rajtad,hogy ugy kivánsz ahogy én téged,ismerlek jól-mondta
-Nem hiszem-mondtam
-De,mindig mikkor hozád érek,libabőrös leszel a hangomtól is,és mikkor megcsókoltalak ugyan azt éreztem amit én,tudom,hogy szerelmes vagy belém,csak játszod az elérhetetlent-mondt.Teljesen igaza van.
-Baromság-mondtam
-Nem,ez az igaság,végre belém szeretél-vigyorgot,majd be ült az autójába.
-Nem igaz-mondtam
-Szeretlek cica,na pá-majd elhuzot.Teljesen igaza van ,bele szeretem.Levetkeztem,majd be bujtam az ágyba.Nem tudtam aludni,egész végig,Ronaldon és a csókján járt az eszem.































































































































































2014. november 14., péntek

4.Rész

Hali itt az uj rész:) Jó olvasást.



-Azt ,hogy én ... itam- mondta nevetve.Mit is gondoltam volna.Noi mi a franc ütöt beléd? Nem lehetsz bele szerelmes.Barátnője van.
-Ronaldo , annak a csóknak nem kellet volna megtörténjen-mondtam
-Tudom, bocsás meg,ez csak az alkohol okoza bisztos-mondta-De azért vald be cica,hogy élveszted
-Nem ,és ne nevez cicának-mondtam
- Na, ne harapd már le a fejem ,cica- már megint kezdi
-Tapló, barom , soroljam még?- ekkor már az asztalnál ültünk. 
- Ezt ,sértésnek veszem-mondta
- Nem érdekel-mondtam
- Határozot, ezt szeretem - mondtam és megjelent ,Reni.
- Noi jösz?- kérdezte ,Reni
-Persze,szia öröm volt veled beszélgetni,na csá-köszöntem el.Hamar haza értem ,majd a fürdőbe mentem.Tudom,hüje vagyok,hogy éjjel 3 órakor ,fürdök,de én ilyen vagyok. Még anya meg apa együt voltak,tanitotak, valamit.Igaz legtöbet a dadámtól,vagyis a házvezetőnőtől, Carolától tanultam.Miután apáék széjelmentek,azóta ,Carola elment.Olyan volt mint a nagyim,aki már ,rég  elvesztetem. Sokat tanultam tőle, főzni ,meg ilyeneket.Anyám ,az mindig olyan volt,hogy ,ha apa nem volt ithol,ami elég gyakran volt,elment bulizni.  A madridi iskolámban ,sokan megszóltak,hogy milyen uri emberek vagyunk,hogy nem tudunk magunknak főzni,meg apám lusta az udvart csinálni,kell házvezető meg ilyenek.Persze csak azok szóltak meg akik ,irigyek voltak. A forró vizben üldögélve,gondolkozok,hogy hol lehet apa.Ekkor beugrot,hogy hol lehet.   Szerintem elment ,Londonba,  Braziliába  vagy a többi helyen ahol van  szálodánk.Igen elmondhatom magamról,hogy gazdag lány vagyok. Van sok ruhám ,pénzem meg minden ,de ezt majd szép sorba megmutatom nektek. De mit ér a pénz, meg a sok ruha ,autó,ha nincs szeretet,család,boldogság? Mit ér ?Semit. Itt van ez a nagy ház, benne több  milió érték,de egyedül vagyok.  Akkár uszkálhatnék a pénzben,de nem teszem.Nem vagyok egy büszke ,bekébzelt liba. Miután ki másztam a vizből az ágymba vetettem magam.
Reggel 11 órakor ébretem meg ,egy kicsi fejfájásal.Lementem csináltam magamnak rántotát.Meg reggeliztem,majd visza mentem a szobámba. A gardróbomba mentem,és keresgetem valamit,amibe ithol lehetek.Nem soká megyek a csajokhoz. Hamar kiválasztotam ,és felvetem.
Ithol minek öltözek ki? Jó lesz ,ez az egyszerü ruha is. Le mentem a konyhába,és elkeztem magam hasznosá teni.Kitakaritotam ,majd felnéztem a netre,pont ,Aidia fent volt.Ő volt az egyik oszi társam.
 Aidia: Szia szépség :)
Noemi: Szia cukiság ,mi ujság arra?
Aidia: semi,kaptam munkánt :)
Noemi: az jó ,és hol?
Aidia: itt ,az ELLE magazinál :) és veled mi ujság?
Noemi: én is kaptam munkát, végzős osztályból ,faragok modelt. :)
Aidia: az jó :) tanár néni, és a pasikal ,hogy álsz? :)
Noemi: sehogy,bár egy , tetszik, nem lehet köztünk semi 
Aidia : hogy hivják? és miért nem lehet köztetek semi? :O
Noemi : Cristiano Ronaldo, egy nő csábász 
Aidia : Mi van :O 
Noemi: tudtam ,hogy igy reagálsz majd :)
Aidia: az a hires focista koslat utánad szépség?
Noemi: igen :) de egy nőcsábász és van baránője :) 
Aidia: szerencsés lánynak mondhatod magad, hogy ő mászkál utánad :)
Noemi: nagyon ,na majd elválik de nem adom be olyan könyen a derekam,arról ,ne is álmodjik :)))
Aidia: pontosan :) na de én megyek ,majd beszélünk, puszi szépség :* :) <3
Noemi: oke, cukiság szia puszi :) :* <3.Elköszöntem,majd az órámra pilantotam ahol már 1 óra is elmult. A francba ideje készülődni, gondoltam magamba.Kerestem megint valami ruhát.Ami egy pántnélküli felső, egy szürke farmer,és egy  felső volt.


Be ültem az autómba ,és mentem a suli felé.Mikkor ode értem, az állam is le eset.Mi a francot keresnek ezek it.Na vajon ki lehet? Iker és Ronaldo.
-Sziasztok- köszöntem nekik.Nem tudtam ,elkébzelni,hogy ,Ronaldo mit bámul,majd le eset,hogy a melleimet bámulja.
-Szia- köszöntem egyszere,de Ronaldo le se vette a szemét a  mellemről.
-Mit kerstek itt?-érdeklőtem
-Cicám, a barátom ,Renit akkarja látni-mondta Ronaldo
-És te melyik lányt akkarod látni?-kérdeztem
- Téged cicám-ekkor lekevertem egyet neki
-Vad és tűzes .. imádom- mondta.Akkor most jöjön a boszu, Ronaldo nagyon nézegete a mellem,mivel elől mentem joban elkeztem rázni a csipőmet.Csorgazsd a nyálad ,nevetem magamba.Mikkor beértem,már mindenki ott volt.
-Szaisztok,bocsi de lesz két vendégünk-mondtam
-Hali,nem baj-mondák egyszere.Levtetem a felsőmet majd elkeztünk gyakorolni.


****Ronaldo szemszöge***
 Életemben nem volt ,még ilyen jó dijátadó estém.Mikkor elmentem ,Noiért az állam majd leeset,mikkor meglátam abba a ruhába.Legsziveseben neki estem volna,és nem mentem volna sehova.Ahogy a piros ruha ráfeeszült és azok a formás nagy mellei majdnem kint voltak ,akkaratlanul is rá tapadt a szemem.Az az este felejthetetlen volt,főleg az amikkor megcsókoltam.
Ma reggel ,Iker barátom keltet fel.
-Ronaldo eljösz velem ,Reni próbájára?-érdelkődöt
-El,te nagyon bele szeretél abba a lányba-mondtam
-én?!-kérdezte
-Nem a szomszéd ,Juliska néni,persze hogy te-mondtam
-igazad van,meg kell szereznem azt a nőt-mondta.
-Alakul valami?-érdeklődöm kómásan
-Alakul,csak nehezen adja be a derekát,és veled mi van,meg a modelecskével?-bárcsak ne kérdezte volna meg
- Tegnap este megcsókoltam,én nem tudom mit érzek,itt van Irina is.-mondtam
-Ronaldo ,dobd már ki azt a hüje libát-mondta Iker ,talán igaza is van 
-Igazad van-mondtam
- Na ezt már szeretem ,és próbáld meg ,megszeliditeni a vadmacskát-nevetet Iker.
-Szerintem menjünk ,csak előb felöltözök-mondtam.Iker ki ment ,én meg fel öltöztem,Egy fekete nadrág es egy fekete felsőt vetem fel,le mentem ,Ikerhez és mentünk is.
-Na, ha a drága cicád nem ájul el tőled akkor én meg eszem a kalapomat-mondta Iker.Be ültünk az a autóba és mentünk is .Hamar meg is érkeztünk.Nem tudom mit csináltam csak ,Iker meglök .
-Nehogy rá tapadj-mutat a,BMW-ből száló lány felé.
-Nem lesz könyü-mondtam.De tényleg ,ez a nő meg akkar ölni,nem tudam máshova nézni csak a melleire.Hogy tudot az isten ilyet teremteni,és nem lehet az enyém,pedig eljátszanék vele,na meg ,persze elkényezgetném.
-Szia-köszönt
-Szia-köszöntünk ,Ikerel egyszere,de én nem figyeltem anyira Noira.
-Mit kerestek itt?-érdeklődöt.
-Cicám a barátom,Renit akkarja látni-modntam,tudtam,hogy evel fel fogom huzni.Olyan cuki mikkor mérges.
-És te melyik lányt akkarod látni?-kérdezte
-Téged cicám-mondtam ekkor le kevert egyet.
-Vad és tűzes.. imádom-mondtam.Előtűnk balagot befele.Hogy ez a nő engem a sirba visz az bisztos.Mikkor be értünk,már minden lány ott volt.Amint látom ,Iker barátom,nagyon rá tapadt,Renire.Szép csaj,az ágyba is jó,Iker nagyon jól járna vele.De nekem,most egy vadmacskát kell,meghóditsak.Ez a nő kell nekem. A próba ,nekem nagyon unalmas volt,de Iker számára nem.Végre vége van,mehetek haza,vagyis,edzésre.
-Na ki nézegeted magad ,mert megyünk edzésre- nevetem
-Ki ,csak egy perc-mondta majd el ment. Ennek agyára ment a szerelem,de szerintem én is igy lennék,de az én vadmacskám nem ad eséjt se.Ikert, látom balag viszafele 1000 watos vigyoral.
-Na mi van?-kérdeztem
-Este vacsi-mondta
-Neked agyadra ment a szerelem esküszöm- nevetem .Ekkor jötek ,Reniék
-Sziasztok -köszöntek
-Szia cica-kacsintotam Noira
-Te komolyan nem érted ,vagy nincs mivel felfogd,hogy ne nevez cicának-mondta
- Miért nem tetszik,akkor hivlak vadmacskámnak-mondtam erre csak a töbiek nevetek,Noi persze a szemét forgata.
- Reni menjünk?-mondta ,de Reniék elmentek beszélgetni.-De jó ,ez is itt hagyot inkáb félbe szakitom a kis csevegésüket-mondta ekkor elkaptam a kezét.
-Cica ne sies,gyere inkáb menjük tegyük magunkat hasznosá- mondtam
- És mégis ,hogy?-kérdezte
- Üres a suli, ugy hogy, szabad a pálya-mondtam perverzen,erre megint lekevert egyet
- Keres magadnak mást,mert én nem vagyok rá vevő-mondta mérgesen
-Ha mégegyet lekeversz megcsókolak és lesz még ott más is-mondtam mosolyogva
-Akkor még nagyobbat fogsz kapni világos?-kérdezte
- Ne fenyeges ,mert te jársz roszul,én meg jól cica-mondtam kacsintav
- Inkáb megyek ,szia-köszönt ,mérgesen,majd elmnet Renivel együt.Az autóval jó gyorsan megy.Ikerel az edzésre mentünk aza utóba beszélgetünk.
- Rájötem mi fogot meg téged ,Noiba-mondta Iker nevetve
-Na mi, te észkombány?-kérdeztem
- feszt a melleit bámulod és a fenekét  -mondta
- az- valotam be
- Nem lehet rá mondani,hogy nincs mit megnézni,mert ugyancsak van- mondta Iker
- Az biztos,hogy van mit bámulni, kell nekem az a  nő,én hüje aznap este nem valtam be neki,hogy tetszik nekem,elbasztam minendt-mondtam
- Ronaldo szerelmes- nevetet
-Nem igaz-ekkor már a töbiknél voltunk.
-Szevasztok-köszöntem
-Sziasztok ,itt vana két szerelmes- kiabál Pepe
-Mi van ?-kérdeztem
- Te meg Iker szerelmesek vagytok-mondta Pepe
-Pepe,mit szivtál mielőt eljötél edzésre?-kérdezte Iker
-Semit ,csak a szemünk nem csal-mondta
-Ronaldo ,tudjuk ,hogy oda vagy a modelért,mindig vele jösz ,és a tegnap esti csók ,az mi volt,tán baráti? -kérdezte Benzama
-na jó ,nagyon tetszik nekem az a vadmacska- vallotam be
-Vadmacska?-kérdezték
-Az ,két pofont kapot már tőle,és egy kicsit vad,de Ronaldonak jó lesz-mondta Iker erre elkeztek nevetni.
-Jah,de megmondtam neki,hogy ,ha még egyszer pofon vág megcsókolom-mondtam
- Hogy csókol?-érdeklődöt Rodrigez
- Nagyon jól ,csak nem tudom ,hogy mit csináljak-mondtam
-Miért?-kérdezte Marcelo
-Irina is itt van még,nem tudom,hogy mit érzek iránta-mondtam
-Ronaldo dobd ki ,Irinat ,mert te ,Noit szereted-mondta Bale
- Jó ,akkor még ma kidobom,és az után?-kérdeztem
-Azután meg megszerzed a vadmacskát
-Na kösz,azt hiszed olyan könyű azt megszerezni -mondtam
-miért nehéz?- ez komolyan hüje vagy csak teszi magát Rodrigez
-Igen nem egy könyű vérü nőcske-mondta Iker
-Ronaldo ,de majd ha meghóditod annál jobb lesz vele az éjszaka-mondta Marcelo.
- Na majd meglátjuk,de kezdjük az edzést-mondtam.A két órás edzésnek vége lett. A pályáról balagok,holt fáratan lefele,Iker barátom meg fügyörészik.Ennek tényleg agyára ment a szerelem,vagy nem tudom,de hogy ez nem normális az is bisztos.
-Iker barátunknak agyára ment a szerelem- kiáltja el magát Marcelo
- Na majd meglátom ,hogy ti milyenek lesztek ,ha szerelmesek lesztek-mondta Iker.Ez a lány teljesen elvete az eszét.
***** 


Miután vége lett ,elmentem Reniék,mert ma randia lesz ,Ikerel.
-Jaj alig várom már az estét.-Vágódik le az ágyra
-Látom elvete az eszedet-nevetem
- Mintha neked nem vette volna el az eszed ,Ronaldo-mondta
-Hát nem-mondtam
-Nem hát, akkor aza csók mi volt ?-kérdezte
-Az csak véletlen volt-mondtam
-Aha én meg hüje vagyok mi?-kérdezte
-Igen- nevetem
-Na kabd be-mondta durcásan
-Inkáb készülődj ,mert a szőke herceged nem soká it lesz ,aki nem szőke-nevetem majd be toltam a fürdőbe
-Ha-ha nagyon vicces vagy-motyogot bent.Még fürdöt adig én kint vártam.Végre ki jöt.
-Iker szerelmed hova visz? -kérdeztem
-Azt mondta ,hogy vacsizni-tudtam milyen ruhát válaszak neki.
-Milyen szinü legyen?-kérdeztem
-Rózsaszin-mondta
-Persze ,Barbie baba nem kénne,válasz mást-mondtam
-Válasz te-mondta
-Legyen egy ,olyan mint az egyém volt az este?-kérdeztem
-Aha ,az nagyon tetszet-mondta
-Rendben ,de nem piros lesz,amint látom egyforma a ruháink,a sminket is ki választos és a hajat is-mondtam.
-Rendben-mondta,majd magára kapta a ruhát.
-Magas saru vagy lapos?-kérdeztem
-Magas-mondta
-Ki festeted a körmöd?-kérdeztem
-Ki-mondta
- Had csináljam meg a hajad-mondtam.Gyorsan ki simitotam neki,majd a sminket,ami erős lesz,Randira megy le kell nyügöze.
-Erős smink lesz?-kérdezte
-Igen-mondtam
-Ki váncsi vagyok mint csinálsz belőlem-mondta
-Bohócot- nevetem majd hasba vágot
-Kösz én is szereltek-mondta
-Kész is vagy-mondtam.
-Ez tetszik,nem hiába voltál te kint ,Párizsban,na meg mindig jó izlésed volt a ruhákhoz-mondta
-Tudtam ,én ,hogy tetszeni fog-mondtam
-Köszönöm -ölelt meg
-Szivesen,na de gyere ,mert amint halom itt van Iker-mondtam
-Rendben-lementünk
-Hali-köszöntem 
-Sziasztok,de csini valaki-mondta,majd megjelent az egész csapat
-Reni ezel mind vacsizni fogsz?-kérdeztem
-Nem -mondta
-Cica te is itt vagy?-kérdezte Ronaldo
- Ez meg mi a jó ,szart keres itt?-kérdeztem
-Téged cicám-mondta ,erre persze a csapatársai nevetek
-Barmok-mondta
-Én is?-kérdezte Iker
-Te nem -mosolyogtam rá
-És én ?-kérdezte Ronldo
-te vagy a legnagyob barom -mondtam
-Noi ,mi megyünk,majd beszélünk-ölelt meg és puszilt meg Reni
-Rendben -mondtam
-Én kaphatok egy puszit,?-kérdezte Iker,ami egy kicsit meglepet
-Persze-adtam neki három puszit.
-*És én?-kérdezte Ronaldo
-Pofont-mondtam
-Te meg csókot-kacsintot rám
-Lusia ,mostmár megyek én is,mert már elég késő van-pilantotam a telefonomra amin 8 órát mutatot.
-Rendben ,szia -köszönt el
-Sziaszok-köszöntem el
-Szia cica-kacsintot már megint.Esküszöm ki kaparoma  szemét ha még egyet kacsint.Igaz cuki meg minden, de a modora borzalmas.Be ültem aza utóba és haza mentem.Letusoltam,és elmentem aludni.

Hali! Komizatok már hogy jó, vagy nem  !!! Fontos lenne nekem :) Köszönöm



2014. november 8., szombat

3.Rész



Reggel van. A nap  meleg sugaraira ébredtem meg,ami majdnem ki égette a szememet.Nagy nehezen ki,másztam az ágyból,és a fürdő felé vettem az irányt.Gyorsan elvégeztem a dolgomat ,és vissza mentem a szobámba. A szobámban,valami ruha után nézek amit fel vegyek. De nem nagyon találok.Végre megvan ,hogy mit vegyek fel. Egy egyszerű  ruhát választottam.
Jól tudom,hogy ,November van és hideg,de itt bent jó meleg van,és ezért vettem fel egy ujjatlan pólót. Le mentem a konyhába reggelizni.De jó üres a hűtő,hogy én ezt menyire szeretem. Most menjek el ,bevásárolni.Fel húztam a cipőmet, és magamra kaptam a felsőmet .Ki mentem az autómhoz ,és elmentem a legközelebbi boltba. Gyorsan bevásároltam,és haza mentem. Ki pakoltam,és csináltam magamnak reggelit. A telefonom csipogására lettem figyelmes. Reni neve és képe világit.Vajon mit akar? Jobbnak látom ha felveszem,úgy is tettem.
-Szia - Szólok bele
- Szia, gyere át beszédem van veled !-mondja .Mit akar velem beszélni?
- Rendben, 5 perc és ott vagyok - mondtam
-Oké ,szia- köszön,majd ki nyomja. Mindig is ilyen volt, elmondja a  magáét és le teszi.Bezártam magam után az ajtót és elmentem ,Reniék.
-Szia - köszön ,Luiza
- Hali ,Reni?- érdeklőtem a drága barátnőm után.
- Szoba -mondja,hogy is ne gondoltam volna. Az emített helyiség felé veszem az irányt. A nappaliból hangokat halotam.Mikkor  a nappaliba értem, a focistáktól  jöttek a szavak.
 - Sziasztok -köszöntem
-Szia - köszöntek
- Renihez jöttél? - kérdi ,Iker
- Igen - válaszoltam
- Halom ide parancsolt -mondja ,Carlo
- ja, felhív,hogy beszéde van velem és miután elmondja a magáét leteszi - mondtam,ekkor egy hangot hallok
- Noi gyere már!!!-kiabál ,Reni
- Na jó én megyek ,mert a herceg nő látni óhajt -mondtam,erre elékeztek nevetni.Felmentem ,Renihez aki kétségbe eseten néz rám.
 - Mi a baj?- kérdem
- Ma este apáméknak lesz egy estjük ,ahova én is megyek ,de nincs mit felvegyek- panaszolja el  a gondját.Hogy is ne gondolhattam volna,hogy valami hülyeség lesz.
-  Ez a  bajod?- kérdeztem
- Igen,  mutass valami jó ruhát!.- nyafog.Felállok és a gardróbjához sétálok.
-Például ez!- mutatok egy fekete ruhára
- Nem tetszik,menjünk vásárolni - mondja
- Rendben-  mondtam. Reni felöltözöt,majd le mentünk ,Carlohoz.
- Na mi a baj? -kérdezte ,Carlo
- Áldjon meg a jó atya,a drága lányodnak nincs mit felvegyen, arra a hülyeségre vagy mire,és most megyünk vásárolni- mondtam.Miután  ,Reni kapott pénzt az apjától,elmentünk vásárolni.Több ezer  ruhát próbált fel,és végre tetszett neki egy.  Miután haza mentünk,Reni készülődhetett is a próbára. A próbán ,majd  nem mindenki késet.Ez nem nagyon tetszett.
- Na lányok kezdjük a munkát.- mondtam
- Rendben- mondták.Elég jól haladunk.Nagyon ügyesek, ha így fogunk haladni nagyon jó lesz. Megbeszéltük,hogy holnap 2-kor megint próba. Haza fele vettem az irányt.Alig érek be a házba,cseng a telefonom,Reni az. Vajon mi a baja már megint?
- Igen - szólok bele
- Hali, én vagyok az Ronaldo - mikkor ezt meghaltam,ezer kérdés járt a fejemben.
- Öh..öh,te ,mit akarsz?- kérdeztem
- Szeretnélek elhívni ,arra a megnyitóra vagy mire,még én se tudom- nevetet
- Hát.. öhh -dadogtam
- Na mit mondasz?- kérdezte
- Rendben, hányra kell menni?- kérdeztem
- 6-ra érted megyek na puszi- mondja majd le teszi. Ez is leteszi. Mire jó ez ,én nem értem,majd le baszom én érte.Mérgelődtem magamban.  Most gondolkozzak azon,hogy mit vegyek fel.Nem csinálok olyat mint ,Reni.Veszek fel egy ruhát,ő is abba lesz.Az övé zöld akkor az enyém lesz piros.Felmentem a fürdőbe,és megfürödtem.Miután megfűrötem, meg száritotam a hajamat.A szobámba mentem és előkerestem a ruhámat,és felvetem.
Hamar megcsináltam a sminkemet,ami egy nem annyira erős piros rúzs ,szem ceruza,és szempilla spirálból állt.Mire kész lettem,megjött,Cristiano is.Lementem és be engedtem.
- Szia -köszöntem
- Szia -köszönt
- Pontos vagy -mondtam
- Nem igaz ,előbb jöttem- mondta,észre se vettem.
- Észre se vettem - mondtam
- Csinos vagy- mondta
 -Köszi -mosolyogtam,biztos el is pirultam,mert nevetet.
- Na mehetünk? -kérdezte
- Felőlem -mondtam.Be ültem az autójába és mentünk is, arra a nem tudom mire. Nagyon jól néz ki öltönybe. A haja az be van lőve,ami nagyon jól áll neki. Nagy gondolkozásomat,egy kéz zavarta meg.
-Noi itt vagy?- emelgeti a kezét előttem
- Persze, csak egy kicsit elbambultam- tértem vissza a valóságba.
- Akkor én beszélhetek -nevetett
- Mit mondtál?- kérdeztem vissza
- Ja,csak annyit,hogy meglepődtél mikkor, én szóltam bele a telefonba?- kérdezte
- Egy kicsit,azt hittem,hogy megint baja van.-Mondtam ,erre elkezdet nevetni.Jaj, istenem de cukin nevet.Noi térj észhez! Mit beszélsz? Neked sose lesz ilyen, pasid.! Hamar meg is érkeztünk. 
- Amint látom,már mindenki itt van- Mondja Ronaldo
- Hát,így  jártunk -mondtam
 - Mondtam,hogy várjanak meg!- mondta
- Szerintem menjünk be - tanácsoltam,amint látom megfogata a tanácsomat,és be mentünk.Mikkor be mentünk,mindenki minket nézet.Reni ,mikkor meglátott, mi van köztetek nézéssel nézet.Voltak ,vagy 1000 ember,és mind, minket bámult.Ronaldoval,oda mentünk a csapathoz,majd elkezdődött a müsor ,vagy mi a szar. Ronaldo elment átvenni a díját,nem is tudtam,hogy arany labdát nyert. Arra lettem ,figyelmes ,hogy rólam beszélnek.
- Ronaldo ki az a lány akivel az előbb bejöttél?-kérdezte a pasas
-Ő ,Noemi-felelte
- Mi, ő ,Diego Alvaros ,lánya?- kérdezte a pasi kitágult pupilákal.
- Igen,miért?- kérdezte
- Hát csak meglepet,hogy vele jöttél,nem mondom, nagyon szép,- na még ez hiányzott,erre elkezdet nevetni ,Ronaldo.Miután vissza jöt a helyére,a díját kezdte el puszilgatni.Mint egy kisgyermek,aki nem tudom  milyen ajándékot kapott.Olyan cuki, még így is.Nem soká vége lett.Alig vártam,hogy vége legyen.Elmentünk egy klubba ,bulizni. Renivel leültünk egy asztalhoz a fiuk pedig egy másik asztalhoz..
-Mi van közted és ,Ronaldo közt?- kérdezte.Tudtam,hogy meg fogja kérdezni.
-Semmi ,mi lenne?- kérdeztem
- Ronaldo szerelmes beléd- mondta Reni,erre kinevetem
-Ugyan már,ne viccelj- nevetem.Hogy tud ,Reni ilyen hülyeséget mondani.
- Nem viccelek,apám mondta,hogy azt mondta,hogy lehet beléd szeretet-mondta 
-Majd meglátjuk,de igyunk már valamit- tereltem a témát.Renivel oda mentünk a pulthoz és kértünk magunknak italt.Én egy wiskyt ,Reni meg egy vodkát kért.Miután ezt megkaptunk a helyünkre mentünk.
-Reni ,te és Iker közt mi van? -kérdeztem
-Alakul valami- büszkélkedőt
- Akkor ebből lesz valami- mondtam
-Aha -mondta és ekkor megjelent az emlegetett szamár.
-Szia ,Iker -köszöntem neki
-Szia,nem bánnád,ha elrabolom  egy kis időre?- kérdezte
-Nem -mondtam.Magamban üldögélek az asztalnál,a többiek amint látom jól szórakoznak.Nagyon örülök ,hogy Reni és Iker között lesz valami.Egyszer csak a hátamnál megszólal valaki.
-Ilyen szép lány egyedül üldögél-mondta.Ronaldo volt az.
- Hozd rám a sziv bajt -szidtam le.
- Bocsánat, gyere táncolni -mondta
-Nem -mondtam
-De -a táncparketre huzot.
-Na ,ugye csak táncolsz- mondta
-igen-mondta. Ronaldoval elkezdtünk táncolni,a zene az nagyon jó volt.
- Reni és Iker közt lesz valami -orditotam a fülébe ,hogy meghallja
-Biztos,Iker nagyon bele van zúgva-mondta, a hangjától ki rázott a hideg.
-Szerintem ,Reni is- kiabáltam a fülébe ,és éreztem ahogy magához huzot.Vajon ,Reninek igaza van és szerelmes belé.Ugyan már,ő jobb és szebb lányt is találhatna,nem mint én.
-Ronaldo ,nem vagy elfáradva? -kérdeztem
-Nem -mondta és még joban magához huzot.A testünk minden egyes kis része összeért.A kezemet a nyaka köré fontam.Mikkor belenéztem a barna szemeibe elvesztem.De valaki megzavarta idli pillanatunkat.
- Nagyon össze vagytok melegedve- mondja Iker.
-Iker, dugulj el és, húzz a francba- mondja Ronaldo
-Bocsánat ,már itt se vagyok,jó szórakozást- mondta nevetve
-Imádom ezt a barmot,mindig jókor tud időzíteni- mondta nevetve
-Nem zavart meg semmit -mondtam
- Mindegy inkább táncoljunk tovább- mondta.Egymás szemébe néztünk,majd elkezdet a szám felé közelíteni és megcsókolt.

Csókja édes volt mint a méz,egy kicsit meglepődtem.Istenem, milyen jól csókol,ha nem fogna ,már rég elájultam volna.Levegő hiányban váltunk el.
-Nagyon jól csókolsz- mosolyog
 - köszi ,te is -mondtam rák vörös arccal
-Cuki vagy amikor elpirulsz- mondta nevetve
- Ha-ha nagyon vicces- mondtam
-Noi be kell valljak valamit -mondta
-Mit? -kérdeztem
-Azt ,hogy én ......




Halli !! Itt a kövi rész,bocsi a késésért.Találgassatok,hogy mit vall be ,Ronaldo.Komizatok :)